In vino veritas – azaz borban az igazság, tartja a latin közmondás. Köztudottan két ember mond igaza: a kisgyermek és a részeg ember. Míg első leplezetlenül elmond mindent, amit látott és hallott, addig az utóbbinak a bortól ered meg a nyelve, olyasmiről is, amiről egyébként hallgatna. Mennyire inkább így áll a helyzet a kék pezsgő fogyasztása esetén, hiszen a 11,5 százalékos alkoholtartalom néhány pohár után megteszi a hatását, vagyis az ember rendkívül őszintévé válik tőle.
Nem kell faggatni, nem kell kínozni, gyakran még kérdezgetni sem, mert magától is elmond mindent. Mindennek ellenére, a kék pezsgő nem a vallatások itala, hanem az ünnepi összejöveteleké, ahová az emberek önszántukból mennek el, mert szeretnék jól érezni magukat.
Nyilván, hogy a kék pezsgő gyártói az ilyen alkalmakra szánták ezt az italt, amikor az emberek néhány pohárka után, feloldott hangulatban őszintén tudnak beszélgetni egymással. Amennyiben egy ilyen este tervezgetését fontolgatja, mindenképpen vegye számításba a kék pezsgő összejövetelekre gyakorolt pozitív hatását!